Matematika és karácsony


Matematika és karácsony

A karácsonyfa díszítése mindig egy hosszabb program, érdemes valamilyen tevékenységgel ráhangolódni erre.
Azt szokták mondani, hogy kevés haszna van az iskolában tanultaknak és milyen jó, hogy ez az állítás gyakran megcáfolódik. De azért előfordulhat, hogy még az a kevés haszontalan tudás sem marad meg. Mert a külöféle rajzokon a hópelyhek ágai – a 60 fokos szög helyett – 45 fokos szöget zárnak be.
A Karácsony Labor 22. napján egy olyan dísz elkészítését mutatom meg, ami 8 darab körből áll. Az elkészítésekor pedig gyakorolhatjuk azt, hogyan lehet 60 fokos szöget szerkeszteni.

Hozzávalók:
körző
olló
színes papír
ragasztó

Elkészítés

Körző segítségével előbb 2,5 centiméter sugarú köröket rajzolunk. A kör kerületére illesztjük a körző tűjét és azonos sugárral, a körzővel mindkét oldalon átmetsszük a kör kerületét. Az egyik metszéspontba illesztve körzőt újabb ívet húzunk, majd abba metszéspontva illetve még egyet. Így kaptunk végül 6 pontot a kör kerületén, melyeket a középponttal összekötve 60 fokos szögekre osztottuk a kört.

A hat pontból nekünk csak háromra lesz szükségünk.

A rajz alapján kössük össze a pontokat. A kapott egyenlő oldalú háromszög oldalait hajtsuk be és 4 háromszöget egy-egy hajtásnál ragasszunk össze. A kapott két piramis alakú formát pedig a a kimaradó füleknél fogva ragasszunk össze.

Készen is van a 8 egyenlő oldalú háromszögből álló oktaéderünk.